Talán még emlékszel, amikor meséltem, hogy a második fürdőszobai szekrényajtó készítése közben ide-oda hurcibáltam az első üvegét a házban, majd a műhelyben is. O.K. pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, de persze, hogy elrepedt benne néhány üveg. S mivel egyébként sem nagyon javítottam még ilyen nagy darabokat, ezért az is izgatott, hogy mennyire nehéz szétszedni. (Dióhéjban megjegyzem: nagyon!) Először persze a széleken kezdtem. A patinázott cin eléggé büdös, de azt el kell távolítani, szépen megfolyatni és lecsurgatni. A törött üvegrészeket kihúzgálni, aztán a visszamaradt fóliát folyamatos melegítés közben elválasztani a párjától, úgy, hogy az ne sérüljön meg lehetőleg, különben újra kell fóliázni.Ilyenkor ugyebár az ember az egyik kezével fogja a munkadarabot, hogy a megfelelő szögben álljon, a másikkal a forrasztópákát, a harmadikkal meg a fogót, amivel húzza ki a felesleges fóliát, a negyedikkel pedig a sörösdobozból kivágott lemezdarabkát, ami segít szétválasztani a részeket...
Az igazi érdekesség nem is ebben a csodálatos négykezűségben rejlik, hanem amikor egy olyan repedt darabot kell kioperálni, ami körül az összes többi ép. Ekkor bátran bele kell ütni egy szöget, és aztán jöhet a következő négykezes hadművelet.
Aztán persze vissza kell bele csiszolni az új üvegeket és megfóliázni, és jöhet is a forrasztás. Na erre igazán kíváncsi lennék, hogy csinálják a vérprofik! Mert ugye ezek viszonylag nagyobb darabok és minden oldalukon ott van már a forrasztás. Az ablak üvegeinek viszont egy vízszintes síkban kell elhelyezkedniük, tehát egyesével meg kell őket emelni. Engem egy régi kétforintos gyűjtemény segített ki, mert épp a megfelelő a vastagsága.
Aztán persze ugyanolyan lett, mit volt, ezért nem is csináltam róla új képet.
Igazán izgalmas volt, így kedvet kaptam egy mécsestartó javításához is, legközelebb azt mutatom majd meg.
