Hát igen elkészült! Az első, amit igazán, teljes szívemből szeretek, magaménak érzek, szóval ne is ácsingózz érte, mert megtartom! Azt ígértem magamnak, hogy ma kirakom az EGO-t, de nem, épp ellenkezőleg, fürdőzök az öndicséretben, igen, tényleg olyan lett, mint amilyennek elképzeltem...inkább holnaptól leszek szerény :-)

Az első átvilágítás

Újra darabokban

A werkfotókból egy pár:

 Az első átvilágításkor láttam, hogy pontatlan, szóval nem is ilyet akartam, úgyhogy szépen apró darabokra szedtem, és elkezdtem elölről.

Itt már nyílik a virágos rét

Amikor elértem az eget

A vágás, csiszolás, fóliázás minden perce öröm volt. A fóliázásnak az a része, amit Édesanyám csinált, főleg. Ezúton is köszönöm! Amikor elértem az eget, már tudtam, hogy megelevenedik az álmom.
Sosem dolgoztam még egyszerre ennyi különböző üveggel.

A fényes oldal

A sötét oldal

Ilyen lett.


Nappal és este.

Fura LED-sorokat vettem, mérhetetlenül utálok vásárolni... Ez volt a legközelebb, legolcsóbb, leggyorsabban beszerezhető, cellux-szal van felragasztva...





És a végére egy kis illúzió: valami ilyesmi lenne, ha normális LED sorral lenne átvilágítva

De a kistányérok már így is örülnek, mert a LED-ektől nem lehet őket többé kivenni, szóval nyugi van :-)
És én is...

Végre összeért a föld és az ég

Ma megugrottam az eget

Ezzel a poszttal régóta tartozom magamnak, egyébként is nagyon elmélkedős időszakom van. 2013-ban készítettem ezt a mécsestartót, az ország egyik legnagyobb borászának ajándékba. Ma már valószínűleg egészen más lenne. Akkori bizonyosságaim bizonytalanságra változtak és viszont. Az ötlet a logó volt, a varázslat a gyönyörű mocsárzöld gyűrt üvegből készült talprész. A tervezés hibáit ma már látom, de még felvállalható így is.










Hogy mit kaptam cserébe?
Kóstolót a munka tiszteletéből, az élet csodálatos körforgásának feltétlen elfogadásából, tisztességből és alázatból. És persze finom borokból.

Ígértem a folytatást, hát lássuk Saci pillangóját: Ezt az üveget azért szeretem olyan nagyon, mert egészen mást mutat magából, amikor meg van világítva.
Kék és vörös színű, rendben van akkor is, amikor nem világít, de amikor a tűz átfénylik rajta, akkor a bíbor és az ibolya ezernyi árnyalatában játszik, pont, mint Sacika varázslatos örökifjú kisugárzása.

Emese pillangója igazán nagy kihívás volt. A Fibonacci spirált és a tükrét a csakra színekben készítettem el. Olyan szabályos, és törvényszerű, kiegyensúlyozott és teljes, mégis kicsit bizonytalan és egy kicsit túlgondolkodott, épp, mint ő.







Timinek készült, persze, ez is nagyon kedves nekem, mert Tashiro mester vonalvezetését próbáltam meg ellesni, mert a szederszínű Wissmach üvegem van benne és csak egy lap az egész, és mert a szándék, ami kísérte a létrejöttét, a letisztult, minimalizmusában is maximalista, harmonikus, kiegyensúlyozott titokzatos egyszerűség.

Része vagyok egy kis csapatnak. Egyszer régen valamennyien kollégák voltunk, aztán az élet szele szertefújt bennünket, már mindenki máshol teszi a dolgát. Azóta is összejárunk, nem túl gyakran, de mindig nagy öröm mindannyiónknak, ha láthatjuk egymást. Az egyik találkozónkra mindenkinek készítettem egy pillangós mécsestartót, meglepetésként.

Mindenkié más, leginkább az én személyes viszonyomat tükrözi.
Nos nézzük egyesével? A következő bejegyzésekben megmutatom őket egyenként és elmesélem, ki-ki miért kapta a maga pillangóját.

Vettem egy pár levél formájú üvegkavicsot még régebben, és azt forrasztottam be, hogy szépen, stabilan megálljon, azaz meglegyen a háromszögelés. Egy kicsit bumszli lett, a kavics maga az, ha még egyszer készítenék ilyet, akkor inkább a levelet is Tiffany üvegből tenném.